<< Vissza 'Az Egyesületről' szekció tartalmához

SZÁMÍTÁSTECHNIKA

1998. október 27.

A K+F támogatására Magyar Nemzeti Host

Október 12-én megalakult a Magyar Nemzeti Host Egyesület. Tagjai a Matáv, a PanTel, az Antenna Hungária, az LTO Szövetség, az MTA SZTAKI, a Bay Zoltán Alapítvány, az Alcatel, a Siemens Telefongyár, a System Consulting, a Hungarocom, a Futuris, a Nemzetközi Technológiai Intézet, a Hírközlési Főfelügyelet és a Távközlési Érdekegyeztető Fórum. A Magyar Nemzeti Host öttagú elnökségének élére Mojzes Imrét választották, az egyesület főtitkára Balassy Zsolt lett.

Az OMFB kezdeményezésére, valamint a KHVM támogatásával létrehozott független szervezet - az Európai Unió országaiban már megszokott, sőt a többi kontinensen is kiterjedő gyakorlattal összhangban - segíteni kívánja a fejlett informatikai és kommunikációs technológiák, szolgáltatások és hálózatok kutatását, fejlesztését és bevezetését Magyarországon. Az egyesület másik fontos célkitűzése, hogy megkönnyítse a magyar kutatók bekapcsolódását az EU vonatkozó programjaiba.

Számos országban működnek nemzeti hostok, amelyek kiemelt helyen foglalkoznak az EU 4. keretprogramjának a nagysebességű adatátvitelre vonatkozó programjával, az ACTS-sel. A Magyar Nemzeti Host tevékenységének eredményeképpen vélhetően a hazai kutató-fejlesztő közösség is bekapcsolódhat a munkába, és nálunk is mihamarabb megjelennek a különféle széles sávú szolgáltatások.

Külön említést érdemel az EU 1999-ben induló 5. keretprogramja, amelyben a Magyar Nemzeti Host megalakulásával - már teljes jogú tagként vehet részt. A program - a kormány által 4 év alatt befizetendő körülbelül 10 milliárd forint tagdíj ellenében - a hazai kutatók-fejlesztők sikeres pályázatainak teljes költségét fedezi, ami természetesen lényegesen meghaladja a fenti összeget.

M.J.

Copyright © MNH 1999
Utolsó frissítés:99-11-22

<< Vissza 'Az Egyesületről' szekció tartalmához