Az OECD szerint kevés a tanárok hatékonyságát növelő intézkedés


A tanárok háromnegyedét semmi nem motiválja arra, hogy fejlessze munkája minőségét. Számos országban ugyanis az oktatók szakmai elismerése nincs összefüggésben a teljesítményükkel – derült ki többek közt abból a 23 országra kiterjedő felmérésből, melynek eredményeit júniusban mutatta be az OECD.

E-RURALNET - E-learning alapú hálózat a vidék fejlődéséért – MTA Konferencia


Dátum: 
2009. szeptember 7 (Egész nap)

A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete az egyik jelenleg futó projektjének első workshopját 2009. szeptember 7-én rendezik Győrben az MTA RKK Nyugat-magyarországi Intézet, mint projektpartner szervezésében.

Magyar EU elnökség után EUREKA elnökség


Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter vezetésével magyar delegáció vett részt a portugál EUREKA elnökségzáró rendezvényeként, 2009. június 19-én Lisszabonban megrendezett XXIV. Miniszteri Konferencián. A magyar tárcavezető bejelentette Magyarország kész elvállalni a 2011-12. időszakra az EUREKA elnökséget.

Az ICT ipar területén alkalmazott szabványok modernizálása az EU-ban


Az Európai Bizottság Fehér Könyvet jelentetett meg az EU ICT szabványainak modernizálásával kapcsolatban.
 
A könyv feldolgozza azokat a jelentős változásokat melyek az ICT ipar területén az utóbbi időben végbementek és kéri az érdekelt feleket, hogy fejtsék ki véleményüket azokról a lehetséges programokról, melyek ezeknek a változásoknak az elterjesztését segítené elő.
 
Ennek érdekében egy online kitölthető kérdőívet állítottak össze. A konzultáció 2009 szeptember 15-ével zárul.
 
A kérdőív angol nyelven, illetve a témában megjelentetett tájékoztató segédanyag (White Paper) magyar nyelven az alábbi címeken érhető el:
 

Európai Innovációs Terv - nyilvános konzultáció


Az Európai Bizottság új Európai Innovációs Terv előkészítésén dolgozik. Ennek keretében független üzleti csoportok képviselői egy külön e célra létrehozott weboldalon (http://blogs.ec.europa.eu/innovationunlimited/) fejtik ki véleményüket a téma különböző aspektusairól.

Részvételi lehetőség az ITD Hungary Zrt. által koordinált magyar megjelenésre a 2009. november 16-21. között Shenzhenben (Kína) rendezendő China Hi-Tech Fair (www.chtf.com) kiállításon.


Dátum: 
2009. november 16 (Egész nap) - 2009. november 21 (Egész nap)

2005 óta minden évben közös standon történő bemutatkozásra kapnak lehetőséget a magyar vállalatok. A tavalyi kiállításon 3137 kiállító (40% külföldi) és több mint 500.000 látogató jelent meg. Az eseményen a legújabb technológiákat és innovatív megoldásokat mutatják be többek között az elektronika, az ICT és a környezetvédelem területéről.

A „Digital Britain” stratégia után itt a „Digital Europe”


Viviane Reding EU Biztos meghirdette a Digitális Európa stratégiát, melyek megvalósításában a távközlési és informatikai cégek kiemelkedő részvételére számít. Véleménye szerint ez az új stratégia gyorsítani fogja Európa gazdasági fellendülését.

1st World Summit On The Knowledge Society - Athén, Görögország


Dátum: 
2009. szeptember 26 (Egész nap) - 2009. szeptember 28 (Egész nap)

Első ízben kerül megrendezésre a tudásalapú társadalom megteremtésében érdekelt - kutatók, politikusok, kormányzati tisztségviselők és a téma iránt érdeklődő civil aktivisták - világtalálkozója

World Library and Information Congress


Dátum: 
2009. augusztus 23 (Egész nap) - 2009. augusztus 27 (Egész nap)

A „World Library and Information Congress 2009”, mely az IFLA 75. konferenciája az olaszországi Milánóban 2009 augusztus 23-27 között kerül megrendezésre.

Járuljon hozzá szavazatával az új európai oktatási- és élethosszig tartó tanulási rendszerek kialakításához!


A Learnovation Team megjelentette 26 kijelentésből álló online kérdőívét az európai egész életen át tartó tanulási rendszerek jövőbeni prioritásaival, fejlesztésével és kreatív tartalmával kapcsolatban.