Válasz a hozzászólásra

China Hi-Tech Fair Budapest


Dátum: 
2010. június 15 (Egész nap)
Az immár harmadik éve megrendezésre kerülő China Hi-Tech Fair Budapest csúcstechnológiai fórum, a magyar-kínai gazdasági és üzleti kapcsolatok egyik kiemelt eseménye. Az idei rendezvény elsősorban az információs és kommunikációs technológiai, a biotechnológiai, energiahatékonysággal és környezetvédelemmel kapcsolatos technológiák, valamint az ezekkel kapcsolatos kockázati tőke területén érdekelt vállalkozások és szakmai szövetségek számára nyújt alkalmat a közvetlen partnerszerzésre.
Az esemény első felében a kínai-magyar kapcsolatokról, az abban rejlő üzleti lehetőségekről és fejlődési irányokról szóló előadásokat hallgathat. Az előadók között szerepel Chen Yingchun, Shenzhen alpolgármestere, a CHTF Szervező Bizottság alelnöke, továbbá Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete is. Ezen túl több neves hazai gazdasági szakember, üzletember is szerepel a felkért előadók között. (Dr. Becsey Zsolt volt EP képviselő, Dr. Szűcs Tamás, EU Bizottság budapesti irodájának vezetője és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke). A délután folyamán egy üzleti partnerkereső fórumra invitáljuk, ahol lehetőséget biztosítunk magyar és kínai cégeknek, hogy megbeszéléseket folytathassanak jövőbeni gazdasági együttműködésükről.
A rendezvényre 2010. június 15-én kerül sor a budapesti Ramada Resort Aquaworld hotelben.
A konferenciával és a regisztrációval kapcsolatban részletes információt a www.chtf.hu honlapon talál. Egyéb kapcsolatos kérdése esetén az info@innomind.hu e-mail címen állunk a rendelkezésére.
 
Takács Zsolt
ügyvezető igazgató
Innomind Kft.

Válasz

  • Engedélyezett HTML elemek: <br /> <p> </p>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.