augusztus 26.
(Forrás: Magyar Nemzet Online)
Berlusconi
megemelné a nyugdíjkorhatárt
Az olasz kormánykoalícióhoz tartozó
Északi Liga és a szakszervezetek tegnap egyaránt bírálták Silvio
Berlusconi miniszterelnöknek a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó
javaslatát.
Az olaszok jelenleg átlag 57 éves korukban mennek nyugdíjba, ami
elviselhetetlen költségeket jelent,ezért öt évvel emelnünk kell
a nyugdíjkorhatárt - nyilatkozta a kormányfő a Libero című lap vasárnapi
számában. Az emelést két ütemben kívánja végrehajtani: 2010-ig három
évvel, majd további két évvel.
Brüsszel és az IMF már többször
sürgette az olasz GDP 15 százalékát felemésztő és az állami költségvetést
erősen megterhelő nyugdíjrendszer reformját. A Berlusconi vezette
kormány jövőre a GDP 1,8 százalékára kívánja csökkenteni a költségvetési
hiányt, ami a jelenlegi számítások szerint az idén 3,1 százalékos
lesz. Ehhez azonban 16 milliárd eurót kell kiadáscsökkentés és bevételnövelés
révén megtakarítania. A nyugdíjrendszer technikai értelemben már
csődben van, és a lakosság gyors elöregedése csak tovább súlyosbítja
a problémát.
A nyugdíjreformmal szemben azonban
- akárcsak Franciaországban és Németországban - igen nagy az ellenállás.
A kormánykoalíción belül elsősorban az Északi Liga tiltakozik a
terv ellen, de a másik kisebbik partner, a Nemzeti Szövetség is
ellenzi. A CISL szakszervezet figyelmeztetett, hogy fel fog lépni
a reform ellen és forró őszre van kilátás.
Visszalépés
az előző oldalra
|