M, Kamber: Svájc: – Santé 2005 fórum
Sociétés et industrie, 2003. április.
(Tömörítvény)

Öregedő társadalmi struktúrák növekvő ápolási szükségletekkel és az ebből eredő elkerülhetetlen költségemelkedéssel –ezek voltak a témái az ez évi Santé 2005 fórumnak. Hogyan kell ezt az egészségügyi rendszert finanszírozni, hogyan lehet a szolgáltatásoknak a minőségét, valamint az egyenletes, igazságos és etikus kezelést biztosítani? Az előadók bepillantást közvetítettek a munkacsoportok ismereteibe és ötleteibe.

A jövő kihívása

Az egyik előadó a demográfiai öregedést a társadalom közép- és távlati jövője elsőrendű kihívásának nevezte, mindenekelőtt az ebben foglalt finanszírozási probléma miatt. Arra a gyakran és könnyelműen felvetett szemrehányásra, hogy a problémáról mindig beszélnek ugyan, de megoldására semmit sem tesznek, az előadó utalt a biztosítási törvény revíziójára. Ennek az új orientációja a lakosság demográfiai fejlődésének és az ezzel kapcsolatos pénzügyi hiányok szolgálatában áll.

Exponenciális görbék a költségterületen

Ma négy aktív polgárra egy nyugdíjast számítunk. 30 év múlva ez kettő lesz. 2010-ben a betegbiztosítási törvény 6 milliárd svájci frank többletet fog igényelni és a kórházon kívüli ellátás pénzügyi növekedése a költségvetésből aligha lesz fedezhető, mert itt is hatalmas növekedési arányok mutatkoznak.

A kórházon kívüli ellátásra 1996-ban még 740 millió svájci frankot-használtak fel, öt évvel később ennek több mint kétszeresét, 1550 millió frankot.

Az öregség nem véd a fizetési kötelezettségtől

Ma vitatják azt, ami évtizedekig tabunak számított. A nyugdíjasokkal való szolidaritásnak határai vannak. Az új belügyminiszter és az államelnök már bejelentette, hogy az aktívaknak a szolidaritását nem szabad túlterhelni. Az öregeknek esélyeikhez, hogy tovább éljenek, mint a szociális intézkedéseknek a számítási alapjai, kis adományaikkal hozzá kell járulniuk.

Az előadó – egy nemzeti tanácsos- hangoztatta, hogy a Santé 2005 munkacsoportja is a finanszírozási modellek keresésénél ugyancsak arra gondolt, hogy az idősebb lakosság iránti szolidaritást a szociális intézkedésekben relativizálni kell az ötven éven felüliek kiegészítő járulékaival, új pénzügyi kiegyenlítéssel az azonos generációk között, jövedelemfüggő járulékokkal, a hozzáadott értékadó emelésével, vagy egészségügyi tőke célzott képzésével.

Pénz nélküli takarékossági intézkedések

A szociális intézkedések szanálásának természetesen elsősorban minden olyan intézkedéssel kell történnie, amelyek jobbításokhoz és megtakarításokhoz vezetnek, anélkül, hogy említésre méltó költségeket okoznának: az életmód javítása (a dohány- és alkoholfogyasztásból elkerülhető betegségek profilaxisa, szociális integráció és mobilitás), korai beutalások (a terápiás makacsságról való lemondás, a palliatív orvosláshoz való hozzáférés fejlesztése), betegkártya (az információátvitel javítása, időben közölt utasítások, az ismételt vizsgálatok elkerülése) valamint a betegeknek a jobb beutalása a helyzetüknek megfelelő struktúrákba (gondozás az élet végén, a családközeli gondozás fejlesztése).

Demográfiai fejlődés

Egy másik előadó témája volt az öregedő lakosság tartós kezelése, az elaggott krónikus betegek ápolása és a drága, modern technikáknak és termékeknek az alkalmazása. Grafikonokon mutatta be a lakosságnak az állandóan növekvő várható élettartamát. Ez 1880-ban 42 év volt. 1960-ban 70 évre emelkedett (nőknél 72-re, férfiaknál 68-ra) és 2000-ben több mint 75 évre (nőknél 78-ra, férfiaknál 73-ra). A szociális intézkedésekre némileg vigasztaló marad, hogy a várható élettartam görbéje az utóbbi három évtizedben valamelyest laposabb lett. Marad az a tény, hogy a 65 évesek és azon felülieknek a száma 100 keresőre a mai 35%-ról 2040-ben 65%-ra emelkedhet. Az ilyen perspektívákból a szociális költségekre semmi jó nem várható.

Ki vágja szét a gordiuszi csomót?

Egy szolgáltatáscsökkentés bizonyára hozzájárulna a szociális munka pénzügyi könnyebbségéhez. Ez a lehetőség egy modern, nyitott jóléti társadalom etikájával nehezen lenne összeegyeztethető és egy közvetlen demokráciában aligha lenne esélye. Ezért abból kell kiindulni, hogy az egészségügyi és öregségi ellátás magas standardjának meg kell maradnia, ami feltételezi a megfelelő finanszírozást is. Mindenesetre ha a szociális munka járulékai demográfiai okokból nem emelkedhetnek az elviselhetetlenségig, más gondolkodást kell választani. Az élettartam emelkedésének lehetőleg jó egészségben kell megtörténnie, aminél mindenesetre a halált is el kell fogadni, mint az élet részét. A krónikus betegségek növekedése 20%-a okozza az összes költségek 70%-át az adott korosztályban – és az öregkori betegségeket hatásosan kell leküzdeni. Ilyen premisszák között elképzelhető lenne egy a mai nyugdíjas kornál későbbi nyugdíjazás is.

Jobb egészségügyi tervezés

Egy másik előadó fellépett az egészségügy jobb tervezése mellett, ami Svájcnak „egészségügyi medencékre” való felosztásával lenne lehetséges, az alapbiztosításnak az öt nagy egészségügyi régió szerinti tarifáival vagy a szövetségi állam részéről a jogok és szolgáltatások megállapítása révén. Az egészségügyi tervezés ellenére azonban az egészségbiztosítás finanszírozása számára új forrásokat kell feltárni. Lehetőségként kínálkozik egy egészségügyi tőkeképzés röviddel a nyugdíjkor előtt, ami az idősebb lakosság pénzügyi szolidaritását és egy alapnak a létesítését finanszírozná az egészségügy ipari és szolgáltató üzemein keresztül. A szolgáltatásoknak a kor szerinti vagy szociális-gazdasági racionálását valamint a kétosztályos egészségügyet el kell kerülni.