A Kormányzati Idősügyi Nemzeti
Cselekvési Program kidolgozásához a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
az idősek generációs hátrányainak leküzdésére irányuló programajánlatként
az alábbi ágazatokban segíti az idősek mindennapi életkörülményeit.
1. A közlekedésben, mint a mindennapi
életvitel egyik legsarkalatosabb problémájának megoldásában kiemelten,
akcióprogramként foglalkozunk – a különböző társadalmi csoportok
érdekeit együttesen képviselve – az esélyegyenlőség megteremtésében
ahhoz, hogy a közlekedésben azonos feltételekkel jusson el mindenki
céljához. A költségvetésben előirányzott és támogatásként megkapott,
illetve fel is használt keretet a mozgáskorlátozottak közlekedési
feltételeinek biztosítására kaptuk, de ugyanezek a meglévő feltételek
szolgálják az idősek könnyebb közlekedését is. Az akadálymentes
közlekedés igénye az idősebb korosztály részéről is hangsúlyos.
Szolgáltatásainkban nincs megkülönböztetés a hátrányos mozgású társadalmi
rétegek között (idősek, mozgás-sérültek, stb.) a cél a biztonságos
közlekedés.
Ezen belül:
- A vasúthoz való hozzáférés
feltételéhez a Győr- Sopron Ébenfurti Vasút Rt. saját erő és költségvetési
támogatás keretében fejlesztett Sopron és Csorna állomásokon a
vasúti kocsik speciális kialakításával,
- a lépcsőmászó berendezés üzembe állításával,
WC helyiségek, utak akadálymentes megközelítésének kiépítésével.
A két állomáson megvalósult az az utazásmegkönnyítő terv, ami
a vasúton való közlekedési hozzáférés feltételeit realizálja.
További 93 megállóhelyen rendelkezünk 98 db mobil emelő berendezéssel,
7 db rámpás átalakított aluljáróval, 4 aluljáróban 9 db karfalift
felszerelése történt, valamint a járműpark tekintetében 14 db
kocsi önemelős berendezéssel van felszerelve.
Teljeskörűen 52 állomáson megoldott a közlekedés oly módon, hogy
azt a mozgáskorlátozottak számára, de egyben az idős, nehezen
közlekedő személyek is használhatják
- A Volán társaságok által menetrendszerűen
közlekedtetett autóbuszok közül 142 db alkalmas a mozgásukban
nehezen közlekedő személyek, pl. az idősek szállítására. A Volán
Egyesülés Rt. vezérigazgatója Saslics Elemér úr tájékoztatása
szerint a hivatalos autóbusz menetrendekben már feltüntetik azokat
a járatokat, (alacsony padlószint, emelő-berendezéses járatok,
nagyothallóknak kialakított, stb.) amelyekkel a mozgásukban nehezen
közlekedő személyek is közlekedhetnek.
- A viziközlekedésben a MAHART
PassNave Személyhajózási Kft. hajóparkjában 3 db nagyhajó és egy
közepes (250 fős) hajó akadálymentesítése történt meg. A Budapesti
Nemzetközi Hajóállomáson 3 db liftet helyeztek üzembe, ezen kívül
Bajától Esztergomig megközelíthető 57 hajóállomás szilárd burkolattal
ellátott közúton. Továbbá ebben az évben a Tisza hajóútján két
hajót alakítanak át akadálymentes közlekedésre alkalmassá.
2. Az egészségügyi és szociális ellátásban Gazdasági
és Közlekedési Minisztérium pályázati kiírásai között (azon elv
alapján, hogy olyan kiírásokat hirdetünk meg, ami egyenlő hozzáférési
esélyt teremt minden magyar pályázó számára, továbbá az elbírálások
minden korábbi rendszernél átláthatóbb nyomon követése) találhatunk
olyan pályázati programokat is, amelyek segíthetik – pl. a Kis-
és Középvállalkozói Célelőirányzatból – az „idősödők” egészségügyi
és szociális ellátását. Ilyen például a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési
Program keretében „A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztését
segítő kamattámogatásra” kiírt pályázat. A meghirdetéskor rendelkezésre
álló 300 millió Ft. keretösszegből támogatunk olyan konstrukciót,
ami a háziorvosok önálló tevékenységének gyakorlásához a fizikai
feltételek (rendelő vásárlás, felújítás, átalakítás) megteremtését
célozza meg az egészségügyi reform előmozdítása érdekében. Továbbá
ennek keretében pályázhatnak azok a humánszolgáltatást végző kisvállalkozások,
a közhasznú társasággá alakult egészségügyi szolgáltatások, amelyek
egyik oldalról úgy segíthetik egy-egy település idősebb lakóinak
gondját, hogy maguk is lehetnek pályázók, mint idősebb generáció,
valamint a másik oldalról úgy is, hogy helyben segítik az adott
település idős lakóinak jobb ellátását. (A pályázati kiírás letölthető
az Ezüstkor honlap Pályázat/ Vállalkozás rovatából.)
3. A Nemzeti Energiatakarékossági Program keretében
1000 millió Ft a rendelkezésre álló összeg azon pályázók részére,
akik az energiahatékonyság területén megtakarítás, valamint környezetvédelmi
szempontok alapján beruháznak. Ezzel a beruházási pályázatokkal
a lakástulajdonosokat, szövetkezeteket, társasházakat, egyházi tulajdonban
lévő ingatlanokat (pl. idősek otthona) támogatja a célelőirányzat.
Talán ez a legjobban testre szabott pályázati hirdetés, amit az
idősek is igénybe vehetnek, javítva ezzel nemcsak azt az életvitelt,
amit generációs és egészségi hátrányaik leküzdése érdekében kellene
tenni, de anyagilag is mindenképpen megtakarítást jelenthet a kevesebb
energia felhasználásával.
Ugyanezen szempontok alapján további 280 millió Ft. áll rendelkezésre
az önkormányzati és költségvetési intézmények pályázataira. Sőt
további 265 millió forint, s kb. 1000 lakás energiatakarékos korszerűsítésére
biztosít keretet a GKM a vállalkozói pályázók részére. (A pályázati
kiírások letölthetők az Ezüstkor honlap Pályázatok/ Egyéb rovatából.)
A fenti pályázatok természetesen nem kimondottan az idősek részére
kerültek meghirdetésre, de mindenképpen figyelemre méltó ajánlás
az idősek generációjának, mint életminőségük javítására szolgáló
eszköz lehet állami támogatással.
4. A foglalkoztatás területén cselekvési
program-javaslatunk csak tájékoztató jellegű, kereteit, gyakorlati
megvalósítását kormányzati szinten lehetne megoldani, amelyhez tapasztalatainkat
az alábbiakban foglaljuk össze:
Mint ismert, a versenyszférában a munkaadók a minél
nagyobb nyereség elérésében, a cég hatékony működésének javításában
érdekeltek, ezért maguk határozzák meg, a feladat ellátásához szükséges
létszám szakmai és korösszetételét is. Ebből adódóan tárcánknak
nincs olyan eszköze, lehetősége, mellyel közvetlen befolyást gyakorolhatna
a tevékenységi körébe tartozó cégek munkaerő-politikájának alakítására,
nevezetesen az idősödők foglalkoztatásának elősegítésére, munkában
tartására.
Meggyőződésünk, hogy a foglalkoztatásban mielőbb
meg kell állítani ezt a kedvezőtlen folyamatot és magatartást, mely
szerint azonos képzettség esetén adott feladat ellátására több munkavállaló
jelentkezése esetén a munkaadók meghatározó része elsősorban a munkavállaló
életkorát figyelembe véve hozza meg döntését az idősebb korosztályba
tartozó hátrányára.
Az idős, a nyugdíjuk mellett dolgozni kívánók
elhelyezkedésének segítése véleményünk szerint kormányzati szintű
intézkedést igényel. Ennek érdekében javasoljuk, hogy a 2004. évi
foglalkoztatáspolitikai célkitűzések, irányelvek között szerepeljen
az idősebb munkanélküliek és a nyugdíjuk mellett dolgozni kívánók
foglalkoztatásának segítése is. Emellett meglátásunk szerint a nevezett
korcsoportba tartozók munkavállalásának segítéséhez szükséges a
munkaadói érdekeltség megteremtése is.
MÁV Rt. mobil emelő telephelyek és
szolgáltatásaik
Alacsonypadlós buszok statisztikája
a Volán Rt. kimutatásában
(A táblázat megtekintéséhez kattintson a képre)
|