Gyúró Imre
NYOSZ alelnöke

Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei
Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Nyugdíjasok és szervezeteik helyzete

Nem helyzetelemzésként, de mégis magunkról, a magunk gondjairól és kevéske öröméről kívánok szólni. Mindenek előtt arról, hogy sokan vagyunk, és egyre többen. A mai haza területén 1869-ben 5% volt a 60 éven felüliek aránya /265.000 fő/.
2000-ben 19,5 % 2 millió fő. Ugyanakkor a nyugdíjasok és járadékból élők száma 3,2 millió. A lakosság egyharmada. Ez nemcsak magyar jelenség, németországban például 2050-ben kétszer annyi lesz a nyugdíjasok száma, mint az aktív korúaké. Ez a jelenség korunk kihívása a politikusok és szociológusok számára is. Itthon a gondot tetézi, hogy a férfiak várható életkora igen alacsony. Ezért az özvegy és az egyedül élő nyugdíjasok 93 %-a nő. Tudott dolog, keresetük és ledolgozott éveik száma kedvezőtlenebb volt, mint a férfiaké, ezért ma alacsonyabb a nyugdíjuk is.

Az időskorúaknak három félelmük van:

• a magány
• a betegség
• a napi megélhetés gondja.

Az idősek érdekvédelmét felvállaló szervezetek tevékenységüket e három pillér köré kell csoportosítani. Egyre több az ilyen szervezet. Ez önmagában nem lenne baj. A baj ott van, hogy nincs együttműködés. Számháború van. Ki hány nyugdíjas érdekét képviseli. Közben valós bizonyítéka senkinek nincs. Szép lassan szétmorzsálódik az idősek érdekvédelme. Pedig a polgári demokráciához az a társadalmi réreg, amelyik nem rendelkezik erős érdekvédelemmel, -olyannal, amelyik képes a problémák feltárására, megfogalmazására, annak elfogadtatására és rendelkezik olyan szellemi erővel, akik partnerek lehetnek a megoldás megvalósításában- az ne is számítson sorsának jobbra fordulására. A hatalom a győztes párté. A pártok pedig nem karitatív szervezetek. A problémák kényszerét a civil szervezetek hozzák létre. Ennek hatására nálunk is mozdul a világ. Új nyugdíjtörvény, özvegyi nyugdíj /ha kevés is, de van!/ rendszeres éves nyugdíjemelés, /igaz a svájci indexálást túllépte az idő/ a 13. Havi nyugdíj bevezetése, csordogáló kedvezmények stb. Sajnos, ez még mind a politika játékszere /adok-nem adok/. Gyengék vagyunk. Pedig mi vagyunk a választók 40 %-a. Ilyenkor van ígéret, ami később Lucaszék ígéretté válik. Azzá válhat, mert az idősekről még ma sincs törvény, ami meghatározná helyüket a társadalomban, jogaikat az életminőségre. Talán most /mert a remény hal meg utoljára/ mintha nyitottabbak lennének a kormány és kormánypártok kapui. Sejtetni engedik, hogy a problémák megoldását az emberek gondjai felől közelítik.
Ez akkor lesz valóság, ha engedik a civil szervezetek megerősödését.

A mi érdekvédő szervezeteink működési feltételei rossznak mondhatók. Iroda, telefon, fax, számítógép, internet nélkül esélytelenek vagyunk. Működési költségre országosan csak egy helyre lehet pályázni. Tevékenységre megnyert pályázatok zömét meg kell előlegezni. Miből? Sürgető a civil program megvalósulása. A civil szférát működőképessé kell tenni.

Nézzük feladatainkat. Mitől is fél az időskorú ember? Az elmagányosodástól. Sajnos, jogos ez a félelem. Ha nyugdíjba megy, elszakad a munkahelyétől, amit vagy átszerveztek vagy eladták, vagy megszűnt. Vezető már egy sem a régi, a munkatársak zömét elbocsájtották, vagy nyugdíjba kényszerült. Szóval az egyik legfontosabb közösségből kizáródott. Megszűnt a közvetlen, a valós információ lehetősége. A családok zöme szétszóródott. Új életvitelt nehezen tud kialakítani. Mert az állam 16-25 évet fordít arra, hogy tagjait felkészítse egy 40 évig tartó alkotó életre, de egy napot se fordít arra, hogy esetleg több évtizedig tartó időskori életre felkészítse tagjait. Ezért is van annyi nem kívánt jelenség, esemény az időskorúak körében. A végső és legnehezebben viselhető magány a társ elvesztése.

Nem törvényszerű, hogy félelmet keltsen a magány. Az ember az egyetlen élőlény, amelyik anyagi, szellemi, erkölcsi értéket teremt, idős korára tapasztalata bölcsességgé érik, ezt hordozza, hagyományt teremt, őriz és mindezt átadja az utána következő nemzedéknek. Így válik összekötővé a nemzedékek között. Ha olyan lenne a társadalom közhangulata, hogy mindezért nagyobb anyagi, erkölcsi elismerést nyújtana, akkor nem lenne ilyen félelemkeltő az egyedüllét.

Ennek hiányában az ember a közösségbe menekül. Ha szövetségünk mást nem tett volna, vagy nem tenne, csak azt, hogy létrehozza és gondozza, esélyt teremtve ezeknek a közösségeknek, már nélkülözhetetlenek vagyunk. Nagyon fontos, hogy ezek a klubok, egyesületek tevékenysége hozzájáruljon új szokások új időskori életmód optimista életszemléletének kialakításához. Van remény és eredmény is. Egy időskori társam mondta: "Tetszik tudni, én úgy szoktam imádkozni, hogy adj Uram jókedvet, a tööbbi gondomat akkor valahogy megoldom". Bölcs mondás!

A másik félelem a betegség. Nem akarok itt hosszan időzni. Tudomásul kell venni, hogy a mi biológiai óránk inkább siet, mint késik. E témában jogos az aggódás, mert legnehezebb elviselni a kiszolgálatatottságot.

Csak végig gondolásként sorolom: betegség, elesettség, fájdalom, gyógyszerekhez való hozzájutás, orvosi, kórházi ellátás, hálapénz, utógondozás, szociális ellátás színvonala és még annyi minden. A végtisztesség is egy vagyonba kerül. Készül az egészségügyi reform. Milyen lesz? Ki lesz a vesztes? Ki lesz a nyertes? Ketté válik itt is a világ? Ki-ki kerülhet a maga módján a szegények vagy a gazdagok kórházába? Nem tudjuk, kevés az őszinte, nyílt információ. Egy biztos, súlyos betegen élni ma, emberhez nem méltó létforma.

A harmadik félelem a megélhetés gondja. Itt a legnagyobb a csábítás, hogy statisztikai számokat idézzek. Itt sem teszem, mert nem szeretem az embereket, pláne ha idősek, számokká degradálni. Egyébként is közismertek ezek a számok. Csak ide idézem a gondokat: alacsonyak a nyugdíjak, még alacsonyabbak a rokkantak nyugdíja, a járadék összege a nyomor küszöbéig ér. Az özvegyi nyugdíj jó hogy van, ha méltatlanul kevés is. Nő az olló nyílása az aktív keresők és a nyugdíjasok jövedelme között. Sokféle szegénységet láttam, de napjainkban is növekszik a repertoár. Segélyre kényszerül olyan is, aki körül rend van, még épek a bútorok, könyvek, nippek, terítők vannak a szobákban. Az illető valamikor megélte ezt a formát, de ma már nem tudja fenntartani. Lecsúszott, mondjuk ilyen csúnyán. Pedig csak elvesztette azt, ami egyszer már volt neki. Most nélkülözni kényszerüli azt és még sok minden mást. Minden szegénység fáj, de ez talán mindennél fájóbb.

Gondokat soroltam, de nem vagyok pesszimista. Ha az lennék, nem tenném azt, amit most is csinálok. Azért soroltam gondjainkat, mert szeretném elhitetni, hogy van elég feladata szövetségünknek. Meg azért is, hogy lássék, hogy tenni akarunk, hogy partnerei akarunk lenni mindenkinek, akinek van tenniakarása és lehetősége.

Szólást idézek: Minden kornak megvan a maga szépsége.
Igen, van az időskornak is! Csak akarni és tudni kell észre venni. Segítsük ebben társainkat!

Vissza az előző szintre