Hírek
Hírek : Aktuális  

 

június 10.
(Forrás: Korridor)

A Gallup szerint teljesen kiegyenlítetté vált az MSZP és a Fidesz támogatottsága, miközben a kormányfő népszerűbb kormányánál

Az elmúlt tíz hónapban egynegyedére apadt az MSZP előnye a Fidesszel szemben

A Gallupnak a Fidesz-kongresszus hétvégéjére eső közvélemény-kutatása során a szavazásra jogosultak körében, tehát a 18 évesnél idősebb népességben a megkérdezettek 33 százaléka válaszolta, hogy a Magyar Szocialista Pártra szavazna egy "most vasárnap tartandó választáson", és 27 százaléka azt, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Pártra. A Szabad Demokraták Szövetségére a felnőtt lakosságból 3, a Magyar Demokrata Fórumra 2, a Centrum Pártra és a Magyar Igazság és Élet Pártjára 1-1 százalék adná a voksát, és ugyancsak 1 százalék támogatná a Munkáspártot.

A Gallup megállapítása szerint a pártot választó biztos szavazók körében, tehát azok között, akik azt mondták, hogy biztosan elmennének szavazni, és választottak is maguknak pártot, májusban teljesen kiegyenlített lett a két nagy párt támogatottsága. Ennek az egész társadalom 59%-át kitevő körnek a 48 százaléka a Szocialista Pártot, 43 százaléka pedig a Fideszt választaná. Az SZDSZ biztos szavazókon belüli tábora mostani mérésünk szerint 4 százalék, az MDF-é ennél 1 százalékponttal alacsonyabb; a MIÉP-et 2, a Munkáspártot és a Centrum Pártot ebben a körben egyaránt 1-1 százalék támogatja.

Az MSZP és a Fidesz támogatottsága a pártot választó biztos szavazók körében 2002 júniusa óta nem volt ilyen közel egymáshoz.

Medgyessyvel a megkérdezettek fele, a kormánnyal 46%-a elégedett

Az előző havi, kiugróan kedvező megítélés után a kormányfő megítélése visszaállt a múlt év novembere óta csökkenő trendbe. A teljes népesség kereken fele ítéli meg úgy, hogy a kormányfő inkább jól látja el a feladatát. A kormány össztevékenységének megítélése is visszaállt a márciusban mér értékre. Arra a kérdésre válaszolva, hogy "Az Ön személyes véleménye szerint a jelenlegi, Medgyessy-kormány, mindent egybevetve, inkább jól végzi a dolgát, vagy inkább rosszul végzi a dolgát?" az áprilisi 53 százalékkal szemben ismét csak a megkérdezettek 46 százaléka szerint látja el inkább jól feladatát a kormány.

Még pozitív tartományban a kormány bizalmi indexe

A kormányba vetett bizalmat ötfokú skálán mérve, ahol az "5" azt jelenti, hogy nagyon bízom benne, az "1" pedig azt, hogy egyáltalán nem bízom benne, az utóbbit választók aránya 13%, a kormányban nagyon bízók aránya pedig 8%. További 26% inkább bízik, míg 17% inkább nem bízik, a legtöbben (a megkérdezettek egyharmada) pedig a közepes, 3-as válaszlehetőséget választották. Iskolai végzettség szerint a diplomások körében a legmagasabb a kormányba vetett hit. A foglalkozás alapján is az értelmiségiek és vezetők körében népszerű a szocialista-szabad demokrata kabinet, mellettük azonban a nyugdíjasok és az idősek a leglelkesebb szavazói a jelenlegi koalíciónak.

Visszalépés az előző oldalra