A Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megyében működő
nyugdíjas szervezetek első ízben rendeztek közös nyugdíjas találkozót
a Balaton melletti Csopakon 2003. május 24-én. A nagy sikerű rendezvényre
a három megyéből közel ezer résztvevő érkezett.
A rendezvény célja volt, hogy a Közép-Dunántúli
régióban tevékenykedő nyugdíjas szervezetek tagjai és vezetői számára
találkozási és ismerkedési lehetőséget biztosítson és előmozdítsa
e szervezetek régiós képviseletének létrehozását.
A találkozót a szervező Ambrus István nyitotta meg, majd a megjelent
szervezetek vezetői is köszöntötték az egybegyűlteket. A három megyéből
érkezett szakmai és politikai vezetők tájékoztatói után Forgó Györgyné
az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője
vezetett fórumot a nyugdíjról.
A program nyugdíjas művészeti csoportok fellépésével folytatódott.
A találkozó méreteit jól érzékelteti, hogy a 20 fellépő csoportban
összesen mintegy 380 ember szerepelt. A szervezők alternatív programként
csopaki városnézést és pincelátogatást ajánlottak a résztvevőknek,
ahova a jelentkezőket kisvonat és lovas kocsik szállították.
A jó hangulatú rendezvény sikerétől kedvet kapva a három megye nyugdíjas
szervezeteinek képviselői elhatározták, hogy folytatni fogják a
kezdeményezést és júliusban újból rendeznek hasonló találkozót.
Tekintse meg a találkozóról készített fényképeinket!
vissza az előző
szintre |