Hírek
Hírek : Aktuális  

 

május 20.
(Forrás: WestelPress)

A Magyar Szabadidősport Szövetség a helyi önkormányzatok, intézmények, sportszervezetek közel ötvenezer sport és kulturális szervezővel, testnevelővel és önkormányzati dolgozóval összefogva, igen színes és különleges programokkal várják az időseket és a fiatalokat egyaránt.

BUDAPEST 15 kerületében az egész napos programok elsősorban az óvodákban és az iskolákban zajlanak. Az események szervezésébe délután a helyi sportegyesületek is bekapcsolódnak. Szerveznek önkormányzatok közötti labdarúgó mérkőzéseket is. Az V. kerület szervezői az Erzsébet téren, ügyességi versenyeket rendeznek, a Parlament előtt pedig óvodásokat tornáztatnak. A kerületben található Pest Megye Önkormányzatának Hivatala. A hivatal vezetése, értesülve a játékokra nevezett megyei települések számáról / 45 /, úgy határozott, hogy munkatársai, valamint a Kihívás Napján odalátogatók részére játékos, sportos napot szervez.

A programban szerepel frissítő torna, játékos vetélkedő a főosztályok között, valamint fittségi teszt, pulzus-, és vérnyomásmérés. A VIII. kerület eseményei az Orczy kertben kerülnek megrendezésre. Közös bemelegítés, egészségpark fittségi állomásokkal, kalandjátszótér és tó körüli futás, kocogás. A XI. kerületben a szervezők a Kelenföldi Szabadidő Parkban kínálnak programokat. a helyiek részére. Tenisz, streetball, sakk, darts, szkander és fittségi felmérés, gyermek sportvetélkedők, mezei futás és grund foci szerepel a műsoron. A XV. kerületben a Fő téren játékos és extrém sportok kerülnek megszervezésre.

A XVI. kerület eseményeit a Pedagógiai Szolgáltató Intézet szervezi az óvodákkal és az iskolákkal közösen. Az óvodások külön csoportokban ügyességi versenyeken, az iskolások forgószínpad rendszerben különféle sportágakban mérkőznek. A XVII. kerületben karate és kempo bemutató várja az érdeklődőket. A XXII. kerület a Nagytétényi úti Tanuszodában a kerületi iskolák csapatai részére rendez délután, szabadon választott úszásnemekben, váltó versenyeket.

BÁCS-KISKUN MEGYE: Ágasegyháza óvodásai egymással és szüleikkel együtt mozoghatnak különböző népi játékokban, és ügyességi számokban. A napi sportolásba a Polgármesteri Hivatal dolgozói és a Nyugdíjas Klub tagjai is bekapcsolódnak. Kunbaja fiataljai kötélhúzásban és kiütőcskében mérik össze erejüket. Délután pedig a Határőrség technikai és kutyás bemutatójára kerül sor. Vaskút Művelődési Központjában sor-, váltó- és ügyességiversenyek bonyolódnak. Az idősek egészségügyi sétán vesznek részt.

BARANYA MEGYE: Dunaszekcső polgárai 'Alszög-Fölszög' kötélhúzó verseny keretében mérik össze erejüket. Esti programként áteveznek csónakkal, kajakkal és kenuval a Dunán. Egerág szervezői hagyományos sportágakból állították össze programjaikat. A zenés bemelegítő gyakorlatok után különféle ügyességi versenyeket és sportjátékokat rendeznek kiegészítésként. Homorúd általános iskolásainak dramatikus népi játékokat szerveznek. Este össztánc mindenféle 'táncolható' zenére. Komló város a Piac-téri parkolóban zenés gimnasztikát és kocogást tervez. Az Eszperantó téren street ball bajnokságot rendeznek. Vajszló település lakói különféle sportágakban versengenek, melybe bekapcsolódnak a környező települések versenyzői is.

BÉKÉS MEGYE: Békéssámson szervezői egész napos 'Tégy rendet házad körül' mozgalmat hirdettek. Dévaványa lakói hordógurításban és talicskatolásban mérik össze erejüket. Gyulán az Értelmi Fogyatékosok Napközis Otthona szervez ügyességi vetélkedőket. Gyulaváriban a város különböző italboltjaiban lesz kugli és biliárd verseny. Köröstarcsa jobb és bal oldali lakosai rendeznek kötélhúzó versenyt a 47-es főúton. Medgyesegyháza 8 km-es kerékpártúrát szervez, és a sportági versenyek mellett néptánc bemutatók is lesznek. Okány községben ki tud több palacsintát sütni 15 perc alatt, vetélkedő lesz.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE: Alacskán 'A falu legerősebb asszonya' címért mérkőznek. Bodrogkisfalud 6-8 évesei focitornán vesznek részt. A mesterséges tó körül pedig vizes váltófutás lesz. Bükkábrány Béke útja átváltozik a 'Kihívás útjává', ahol utcai játékok és ügyességi feladatok kerülnek megrendezésre. Cigánd programjában közös gimnasztika, utcai futóverseny, valamint kerékpár, kézilabda, asztalitenisz és kötélhúzó versenyek szerepelnek. Edelényi Kastélykert Sportpályán, az általános iskolák és intézmények csapatai mérkőznek labdarúgásban és teke sportágban. Kazincbarcikán különféle sportágakban és ügyességi versenyekben várják a résztvevőket a központi sporttelepen. Kiegészítő programként táncbemutatók, szépségverseny és zenekarok, bemutatója szerepel.

CSONGRÁD MEGYE: Kübekháza szervezői, délelőtt baba-mama gyaloglást és babakocsi tologatást, délután pedig parkgondozást és sepregetést, majd közös traktorhúzást szerveznek. Makó lakóit uszodai programok várják egész nap folyamatosan. A Természetbarát Sportegyesület aggteleki kirándulást szervez. Nagymágocs Kastélyotthonának lakói labda-lufi gyakorlatokat végezhetnek és lesz számháború is. Röszkén délelőtt rendőrautó és polgárőrautó tolás lesz, majd délután nyugdíjas táncverseny. Zsombó községben óránként más és más játékok: akadálypálya, székhordás, öltözőváltó, biciklitúra, lépcsőfutás, lufikeresés, gólyalábazás, zsákbafutás, kötélhúzás, kakasviadal, lábtoll-labda, erőgyakorlatok, rókavadászat, futás az erdőig és vissza.

FEJÉR MEGYE: Cece Nagyközség lakói lovaskocsi húzásban, vízhordásban, traktorgumi gurításban és utcaseprésben versengenek. Kincsebánya programjában bevásárló séta, fűnyíró- és busztolás, lépcsőfutás és májusfamászás szerepel. Kisláng faluban 'Étvágygerjesztő' falufutás, majd az erősembereknek, erőemelés, mérlegnyomás, autóborítás, kötélhúzás, szkander és rönkpakolás viadala lesz. Székesfehérvár sportprogramjai között szerepel, kerékpározz, gördülj, fuss és gyalogolj együtt Székesfehérvárért és az Egészségedért! Lesznek uszodai mulatságok, villanyfényes sportprogramok és a Magyar Honvédség székesfehérvári alakulatának önálló programja.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE: Kajárpéc lakói zenés táncbemutatóval kezdik a napot, majd közös torna és családi vetélkedők következnek. Kapuváron éjfélkor a tűzoltók gépkocsis versenyriadója nyitja a napot, majd a képviselők és a rendőrség munkatársai folyamatosan versenyeznek kispályás labdarúgásban és tekében. A város dolgozói kerékpárral mennek a munkahelyükre, a munka közben gimnasztikáznak, majd ügyességi versenyeken vesznek részt. Több helyszínen pörögnek a bemutató események. Nagybajcson óránként indul kerékpártúra a Faluháztól. Lesz díjugratás-lovaglás és fogathajtás, valamint megrendezik a nagybajcsiak erőpróbáját. Répceszemere délelőtt labdás sportokban, délután pedig ügyességi számokban rendez versenyt. Röjtökmuzsaj és Ebergőc közösen szervezi az eseményeket. Falusi pentatlon / csizmahajítás, tehénfejés, vasvillázás, libaterelés, tojásszedés ) és Kocsma játékok ( sörösrekesz pakolás, talicskázás, üvegtöltögetés, biliárd, cso-csó ) a legérdekesebb programok.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE: Ebes falu polgárai utcaseprő, ülvefogyasztó és aszfaltsí versenyekben mérkőznek. Sáp község a szomszédos községek iskoláinak részvételével tréfás hét próba versenyt rendez a Hét vezér csapatainak. Vámospércs város az óvodánál a szülőkkel együtt, munkahelyeken, munkaközi szünetekben, a vasútállomásnál az érkező lakossággal közösen szervezik a sportos programokat.

HEVES MEGYE: Atkáron főzőverseny lesz egy kis mozgással, valamint 'Csurdítási' / szalonnasütés / előkészületek egy kis tornával. Besenyőtelek fáklyás futással kezdi a napot. Erdőtelken a hajnali futás után több sportágban rendeznek versenyeket.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE: Mesterszállás programjában gimnasztika, falufutás, karate edzés és néptánc szerepel. Örményes általános iskolásai részére, különböző távokon 'Örményes Trapp' futást szerveznek. Szelevény községben először rendezik meg a Kihívás Napját. A résztvevőknek, reggeli tornát, játékos vetélkedőket és különböző sportági versenyeket rendeznek. Tiszabő községben a közmunkások dolgos versenye / kaszálás, szemétgyűjtés, kapálás, sepregetés, szőnyegrázás és ablakpucolás / bonyolódik egésznap.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE: Almásfüzitő szervezői munkakezdés előtt a sportház mellett 'szemetes kocsi' toló versenyt, délelőtt mozgásfejlesztő eszközök segítségével játékos tevékenységeket rendeznek. Tardos községben az érdeklődök több sportágból, játékos versenyekből / karikapörgetés, floorball, ugrókötelezés, lábtenisz /és ügyességi játékokból / lábtoll-labda, erdei tornapálya / választhatnak. Vérteskethely néptánc csoportja népi játékokat, népi körjátékokat / szarkatánc, adj király katonát, bakugrás, szélmalom, pányvajáték / mutat be, este a résztvevők aerobiccal zárják a napot.


NOGRÁD MEGYE: Becske község lakói 'Ki tud gyorsan szénát gyűjteni?', Öltöztető, tócsa átugró, toronyjáró versenyekben vetélkednek. Borsosberényben tréfás sportmérkőzés lesz gumicsizmások és stoplisok között. Ősagárd község nagy eseménye a helyi női és férfi labdarúgó csapatok mérkőzése.

PEST MEGYE: Csemő településen teremlabdarúgás valamint hölgyeknek, görkorcsolyázás, gördeszkázás és ügyességi versenyek várják a község lakóit. Kartal település gyermekeit színes program hívja. A felnőttek sportági versenyekben mérkőzhetnek. Káván az iskolások kakaó, tejívó, és süti evő versenyt, valamint turó-rudi futamot tartanak. A felnőtteknek motoros-kerékpáros versenyt, menetközbeni pumpálással és kerékcserével egybekötve rendeznek. Délután a tojásé a főszerep, tojásdobáló verseny, tojással táncolás, tojáshintáztatás. Pusztavacs községben a résztvevőknek frissítő mozgást, kerékpározást, és labdajátékokat szerveznek. Tápiószecsőn a helyi szervezet rendőrei 15 percen keresztül rendőrkocsit tolnak körbe-körbe az utcákon. Visegrádon éjszakai túra, bátorságprogramokkal megszakítva, majd vadles mókás vetélkedőkkel színesítve.

SOMOGY MEGYE: Kaposmérő lakói kerékpártúrán és ifjúsági váltóversenyen vehetnek részt. Kaposvár a Kihívás Napján rendezi meg a Munkahelyi és Lakóközösségek I. Kaposvári Sportfesztiválját. A hagyományos sportágak mellett, ügyességi számok és látványsportok fesztiválja szerepelnek a programban. Őrtilos népi játékok - siccezés (utolsó pár előre fuss! fogójáték ), brinckézés ( fadarabok faragása, földbe szúrása, majd egy nagyobb fával minél messzebbre való elütése ) - megtanítását tervezi. Szőlősgyörök kismamáinak baba-mama tornát szerveznek, este pedig zsírégető tornát a község női lakóinak. Zselickislak sportköre összpontosító versenyeket szervez, lövészet, kislaki íjverseny és mini golf sportágakban.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE: Bököny község délelőtti programjában kötélhajtás, játékteke, karikadobálás, kötélhúzás, célbadobás, dobás konzervdobozokra, talicskaverseny, téglalépegetés, rönkhajítás, hordógörgető váltó, kerékpárslalom, célbarúgás és zsákbafutás szerepel. Demecser szervezői „Légy vidám, és egészséges, tegyél érte, s mozogj velünk„ felhívással hirdeti meg versenyeit. Több helyszínen, többféle ügyességi játékokkal várják az érdeklődőket. Geszteréd labdasportágakkal és ügyességi játékokkal, valamint esti tornával várja a résztvevőket. Kisar településen 7 m-es rúgó- és dobóverseny, kötélhúzás és zsákba futás várja a mozogni vágyókat. Máriapócs lakói a Szabadidőparkban töltik a napot. Lesz falmászás és motoros verseny, labdarúgó és tollas mérkőzés, valamint görkorcsolya verseny iskolásoknak. Tiszarád óvodásai és iskolásai ügyességi, zsinórlabda és népi játékokban versengenek.

TOLNA MEGYE: Őcsény lakói kerékpárral érkeznek az iskolába, ahol ugrókötél, gimnasztika és sorversenyek várják a résztvevőket. Délután 'Fut a falu' futás lesz a Báta csatorna partján. Paks városában a strandon vízivetélkedők, a Művelődési Központ előtt tűzoltók játékos technikai bemutatója, gördeszkás- és görkorcsolyás futamok, tűzoltó húzás és labdavarázs programok várnak mindenkit. Szekszárd különböző sportágakban / labdarúgás, kosárlabda, tenisz, asztalitenisz, labdás ügyességi versenyek, erőpróba / 15 perces intervallumokban szervezi a programokat. Érdekesnek ígérkezik a drótkötélpályán az ügyességi verseny, a járműtolás és a városismereti tájfutó verseny is. Sióagárd községben a Dombi presszóban egész nap biliárdozhatnak. A Tájház udvarán rönkhajítás, saroglyatartás, sütőlapát forgatás, vasvillahajítás és a Sió partján dombramászás bonyolódik. Varsádon népi játékokat szerveznek: adj király katonát, elvesztettem zsebkendőmet, ugróiskola, nyúlvadászat, székfogyasztó, bújj,
bújj zöldág, csön-csön gyűrű, megy a gőzös és kötélhúzás.

VAS MEGYE: Táplánszentkereszten a helyi programokba bevonják a szociális otthon lakóit és dolgozóit is. Szerveznek részükre tornát, sétát, kapálást, gereblyézést, seprést, szobabiciklizést, teke- és sorversenyeket.

VESZPRÉM MEGYE: Bakonyjákó község nős és nőtlen polgárai részére labdarúgó mérkőzést szerveznek. Óbudaváron, a május utolsó szerdai napján megrendezésre kerülő játékok legkisebb lélekszámú településén egy-két „rendhagyó” sportágak beiktatása mellett, ügyességi és népi játékokban szerveznek versenyeket. Szentgálon az autóbuszmegállókban, az utcán, a szolgáltatóegységekben naponta többször kedvcsináló egyéni feladatokat szerveznek. Szöc településen, délelőtt az ebédfőzéshez szükséges alapanyagokat kell megkeresniük a résztvevőknek. Vaszaron kilenc település iskolásai mérkőznek labdarúgásban a Gárdonyi Kupáért.

ZALA MEGYE: Kávás lakói zseblámpás éjszakai gyalogos és kerékpáros túrán sportolhatnak. A nap további szakaszaiban, kimondottan játékos és ügyességi számokban / számháború, seprűhoki, bevásárlókosár cipelés, különböző módban, fűnyírás ollóval és kaszával, célbadobás tojással, sodrófa hajítás, burgony hámozás, lisztfújás, szappan gurítás és szabadtéri csocsó / versenyezhetnek. Táncmulatsággal és népi játékokkal zárják a napot. Maróc községben tojásdobáló verseny, kör-pinpong, talicskatolás és favágás a napi program. Nemesapáti polgárai hajnalban asszonytornán és pókfoci bajnokságon vesznek részt. Napközben ügyességi és sorversenyek, akadályverseny, gyorsasági kerékpárverseny és erős férfiak vetélkedése / erő, ügyesség, tréfa / várja őket. Türjén benevezhet mindenki a targoncahúzó és gépjárműhúzó versenyekre.

Visszalépés az előző oldalra