Bemutatkozik az Attyapusztai idősek
otthona
Az alábbiakban az Attyapusztán működő idősek otthona igazgatójának
szerkesztőségünk számára írt levelét adjuk közre, mivel úgy gondoljuk,
hogy az attyapuszati otthon által szervezett nyári tábor más, hasonló
intézmények számára is követendő példaként szolgálhat.
Tisztelt Szerkesztőség!
Intézményünk a Veszprém Megyei
Önkormányzat fenntartásában működő, 112 főnek helyet adó idősek
otthona. Az otthon a Bakony lábainál, Pápakovácsi községtől 3 km-re,
gyönyörű természeti környezetben található Attyapusztán. Sajnos
jelenleg még tömegközlekedési eszközzel nem vagyunk megközelíthetők,
ezért lakóink számára önállóan csak ritkán adódik lehetőség arra,
hogy egy kicsit a "kinti világ"-ban körülnézzenek. Mi
rendszeresen szervezünk számukra külső programokat, (kirándulás,
hangverseny, színház, havi rendszerességgel piaclátogatás) és gyakran
hívunk vendégeket is magunkhoz, ám fokozott gondot kell fordítanunk
arra, hogy a viszonylagos természeti elszigeteltség miatt ne következzen
be társadalmi elszigeteltség is, és lakóink ne veszítsék el kapcsolatukat
a külvilággal.
Nemrégiben egy újszerű kezdeményezést próbáltunk ki, mely úgy gondolom
hasznos lehet mások számára is, és mindenképpen megvalósításra érdemes.
A dolgozókkal való beszélgetések kapcsán kiderült, hogy probléma
számukra a tanév befejeződésével gyermekeik megnyugtató felügyelete,
elfoglaltsága, amíg ők dolgoznak.
Vannak ugyan különböző egész napos programok, de ezek sajnos meglehetősen
borsos árúak.
Innét jött az ötlet! Csináltunk mi itt egy nyári tábort, és meghívtuk
magunkhoz azokat a gyerekeket, akiknek szülője, nagyszülője itt
dolgozik. A tábort 5 naposra terveztük, a napi elfoglaltság reggel
7-től délután 3-ig tartott, a nap végén a gyerekek együtt tudtak
hazamenni szüleikkel. A megcélzott korosztály a 7-12 éves gyerekek
voltak.
Az alábbi programokat szerveztük számukra:
Megismerkedhettek az intézmény működésével, megtekintették a konyhát,
a mosodát, az orvosi rendelőt, a fizikoterápiás szobát, és az egyéb
helyiségeket. Élmény volt számukra az ipari nagyságú mosó - és konyhai
gépek működése, a hatalmas edények, a fizikoterápiás, masszírozó
és kondicionáló gépeket pedig ki is próbálhatták. Különböző kézműves
foglalkozásokon vehettek részt, ahol együtt munkálkodott idős és
fiatal egyaránt. Szerepelt itt üvegfestés, gyöngymozaik, terménybábok
készítése, sárkánykészítés, majd ennek kipróbálása, aszfaltrajz-verseny,
labdajátékok, kosarazás, foci, közös kirándulás a környékre, a szomszédban
az idősekkel közösen megnézték a Karmelita Kápolnát (ez híres búcsújáróhely),
ahol a nénik kérésének eleget téve közösen imádkoztak is. Nagy sikert
aratott az arcfestés, mely vidám pillanatokat szerzett mindenki
számára.
Mivel pályázati forrásból sikerült a szükséges alapanyagokat beszerezni,
a táborlakóknak csak az étkezésért kellett önköltségi árat fizetni,
így nem terheltük a szülők pénztárcáját túlzottan.
A tábor lebonyolításában a mentálhigiénés csoport aktívan közreműködött,
de minden dolgozó igyekezett részét kivenni a munkából!
A tábor eredményességét az alábbiakban értékelem:
1. A gyerekek megismerték az intézmény működését, a szülők, nagyszülők
munkahelyét, lehet, hogy elindítottuk az utánpótlás-nevelést?
2. Hasznos, programokban gazdag elfoglaltságot biztosítottunk, a
szülők, nagyszülők nyugodtan tudtak dolgozni.
3. Az idősek és gyerekek generációja közelebb került egymáshoz,
egy hétig az igazi értelemben vett "nagycsalád" mintájára
funkcionáltunk!
4. Újdonság volt az intézmény életében, mindenki készült a programokra,
kimozdultunk az esetleges fásultságból, mely a ránk nehezedő lelki
terhek miatt bizony időnként előfordul.
5. Jól érezte magát felnőtt és gyermek egyaránt, akik közül többen
egész nyáron szerettek volna jönni.
6 A helyi sajtó tudósított e jeles eseményről, ezáltal számunkra
reklám is volt a tábor, némi marketing tevékenységet is folytattunk.
A sikerre való tekintettel jövő évben is szeretnénk megismételni
a tábort az idén szerzett tapasztalatok felhasználásával.
Pápakovácsi, 2003. július 18.
Forsthoffer Erzsébet
igazgató
Vissza az
előző szintre
|