Több
száz nyugdíjas vett részt a Nyugdíjasok Országos Képviselete által
a Margitszigeten 2003. június 19-én szervezett sétán.
A rendezvény egyben nyitó eseménye volt a „Séta
az idősek egészségéért” mozgalomnak, mely keretében az év során
200-300 vidéki és budapesti színhelyen fognak sétát szervezni a
harmadik életkorúkban levő korosabb polgárok jobb közérzete és a
mozgásban gazdagabb életprogram elterjesztése érdekében.
A zenélő szökőkút mellett felállított dobogón a
jelenlevőket dr. Hegyesiné Orsós Éva, az ESZCSM helyettes államtitkára,
az Idősügyi Tanács titkára üdvözölte. Hegyesiné ismertette az országos
mozgalom célkitűzéseit és bemutatta annak kellékeit. A sétákon résztvevők
emléklapot kapnak, a sokat sétálók pedig igazolványt, mely segítséget
nyújt a sétákon való részvétel számontartásában. A mozgalom keretében
legtöbbet sétálók számára pedig különleges helyszíneken fognak sétát
szervezni.
Pál Béla a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért
felelős politikai államtitkára tájékoztatást adott az „Idősbarát
üdülő” mozgalom elindításáról. Közzé teszik azokat az üdülési lehetőségeket,
melyek megfelelő szolgáltatásokat megfelelő árakon kínálnak az időseknek.
Az erről készült színes ismertető kiadványt is bemutatták és szétosztották
a rendezvényen. (Az adatbázis elérhető „Üdülés” rovatunkon keresztül,
melyet a „Szabadidő és kultúra” alatt találnak.)
Karácsony Mihály a Magyar Nemzeti Üdülési
Alapítvány elnöke megállapodást írt alá az Idősügyi Tanács tagszervezeteinek
képviselőivel a nyugdíjasok szociális üdültetésének támogatásáról.
Az aláírások után Mihalovits Ervin a Nyugdíjasok
Országos Képviseletének elnöke tájékoztatást adott a séta az egészségért
mozgalom tervezett programjairól.
A rendezvénysorozatot dr. Csehák Judit
egészségügyi, szociális és családügyi miniszter nyitotta meg. Hangsúlyozta,
hogy az esemény az egészség évtizedének Johan Béla Nemzeti programjához
kapcsolódik. A fő célkitűzés, hogy a mozgásban gazdagabb életmód
révén elősegítse a jobb közérzetet, a korosodók testi és a lelki
harmóniáját, hogy az életkor előrehaladtával is megmaradjon a jobb
és minőségi életvitel lehetősége.
A miniszter asszony, az alkalomhoz
illő sportos öltözékben állt be a sétálók közé, akik Monspart Sarolta
nagy sikert aratott bemelegítő gyakorlatai után 2 km hosszú kör
megtételére indultak a szigeten. Természetesen az ötszáz részvevő
közül, mindenki az erőnlétének megfelelő távot tette meg. A többség
azonban a kör végéig kitartott, sőt a sétálókhoz külföldi turistacsoportokból
is többen csatlakoztak.
Akiket a hasonló jellegű rendezvények további menetrendje érdekel,
azok időről időre látogassanak el honlapunkra, vagy hívják a NYOK
központ telefonszámát: 06-1-261-8629, ahol bővebb
felvilágosítást kaphatnak az aktuális séták időpontjáról és helyszínéről!
|
A séta az egészségért Margitszigeti programja |
Lejátszás |
igazolvány
emléklap
Tekintse
meg galériánkat!
Vissza az
előző szintre
|