Több
száz nyugdíjas vett részt a Nyugdíjasok Országos Képviselete által
a Margitszigeten 2003. június 19-én szervezett sétán.
A rendezvény egyben nyitó eseménye volt a „Séta
az idősek egészségéért” mozgalomnak, mely keretében az év során
200-300 vidéki és budapesti színhelyen fognak sétát szervezni
a harmadik életkorúkban levő korosabb polgárok jobb közérzete
és a mozgásban gazdagabb életprogram elterjesztése érdekében.
A zenélő szökőkút mellett felállított dobogón
a jelenlevőket dr. Hegyesiné Orsós Éva, az ESZCSM helyettes államtitkára,
az Idősügyi Tanács titkára üdvözölte. Hegyesiné ismertette az
országos mozgalom célkitűzéseit és bemutatta annak kellékeit.
A sétákon résztvevők emléklapot kapnak, a sokat sétálók pedig
igazolványt, mely segítséget nyújt a sétákon való részvétel számontartásában.
A mozgalom keretében legtöbbet sétálók számára pedig különleges
helyszíneken fognak sétát szervezni.
Pál Béla a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért
felelős politikai államtitkára tájékoztatást adott az „Idősbarát
üdülő” mozgalom elindításáról. Közzé teszik azokat az üdülési
lehetőségeket, melyek megfelelő szolgáltatásokat megfelelő árakon
kínálnak az időseknek. Az erről készült színes ismertető kiadványt
is bemutatták és szétosztották a rendezvényen. (Az adatbázis elérhető
„Üdülés” rovatunkon keresztül, melyet a „Szabadidő és kultúra”
alatt találnak.)
Karácsony Mihály a Magyar Nemzeti Üdülési
Alapítvány elnöke megállapodást írt alá az Idősügyi Tanács tagszervezeteinek
képviselőivel a nyugdíjasok szociális üdültetésének támogatásáról.
Az aláírások után Mihalovits Ervin a Nyugdíjasok
Országos Képviseletének elnöke tájékoztatást adott a séta az egészségért
mozgalom tervezett programjairól.
A rendezvénysorozatot dr. Csehák Judit
egészségügyi, szociális és családügyi miniszter nyitotta meg.
Hangsúlyozta, hogy az esemény az egészség évtizedének Johan Béla
Nemzeti programjához kapcsolódik. A fő célkitűzés, hogy a mozgásban
gazdagabb életmód révén elősegítse a jobb közérzetet, a korosodók
testi és a lelki harmóniáját, hogy az életkor előrehaladtával
is megmaradjon a jobb és minőségi életvitel lehetősége.
A miniszter asszony, az
alkalomhoz illő sportos öltözékben állt be a sétálók közé, akik
Monspart Sarolta nagy sikert aratott bemelegítő gyakorlatai után
2 km hosszú kör megtételére indultak a szigeten. Természetesen
az ötszáz részvevő közül, mindenki az erőnlétének megfelelő távot
tette meg. A többség azonban a kör végéig kitartott, sőt a sétálókhoz
külföldi turistacsoportokból is többen csatlakoztak.
Akiket a hasonló jellegű rendezvények további menetrendje érdekel,
azok időről időre látogassanak el honlapunkra, vagy hívják a NYOK
központ telefonszámát: 06-1-261-8629, ahol bővebb
felvilágosítást kaphatnak az aktuális séták időpontjáról és helyszínéről!
|
A séta az egészségért Margitszigeti programja |
Lejátszás |
igazolvány
emléklap
Tekintse meg galériánkat!
Vissza az
előző szintre