Dr. Széman Zsuzsa: Az idősbarát környezet modell-program
bemutatása
Egy modellprogram elindításának keretében olyan új, idősbarát
környezet normarendszerének kidolgozását tervezzük, amely lehetővé
teszi, hogy a megromlott egészségi állapotú, megváltozott funkciójú
idősek továbbra is saját lakásaikban maradhassanak. Ilyen szolgáltatások
az Európai Unió tagországaiban már elterjedtek. Jelenleg egy nemzetközi
projekt foglalkozik egy egységes normarendszer kialakításával.
Ehhez a nemzetközi programhoz Magyarország is kapcsolódik. A magyar
módszertan kidolgozásával az MTA Szociológiai Kutató Intézetét
bízták meg (Széman Zsuzsát), mivel az intézmény az MMSZ Budapesti
Központjának segítségével az elmúlt években sikeresen modellezett
és adaptált egy azóta már országosan is elterjedt, szintén az
idősek biztonságos otthonmaradását elősegítő szolgáltatást (vészjelző
rendszer). A máltaiak jelezték, hogy a jelenlegi modellezésben
is részt kívánnak venni. Úgyszintén a programhoz kíván kapcsolódni
Debrecen, amely az ottani különböző lakástípusokban élő idősek
modellezésével segítené elő a minisztériumi program sikerét.
Dr.Széman Zsuzsa
MTA Szociológiai Kutató Intézet
Jólétpolitikai Főosztály
főosztályvezető