Portfóliót választhat az ügyfél

Az önkéntes nyugdíjpénztárak arra törekednek, hogy tagjai minél elégedettebbek legyenek, hiszen csak így tarthatják meg őket, és vonzhatnak újabb tagokat. Ehhez a pénztárak több eszközt is használnak, például lehetővé teszik a portfólió szabad megválasztását. A legfontosabb természetesen, hogy a pénztár megbízhatóan, átláthatóan muködjön, és gondos befektetési politikával a pénztártagok igényeinek legmegfelelőbb eszközcsoportokba fektesse be a tagok hozzájárulását.

A pénztártagok értelemszeruen különböző élethelyzetben vannak, eltérő a kockázatvállalási hajlandóságuk, a tőkepiacról való ismeretük és megítélésük. Ha az adott pénztár befektetési politikája nem lenne megfelelő, akkor ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével más pénztárat kellene választaniuk. A pénztárak azonban igyekeznek, hogy tagjaik sajátos igényeit, a megtakarításokkal kapcsolatos eltérő megközelítéseit, a kockázatvállalási különbségek kezelését azonos pénztáron belül oldják meg. Így ha valakinek kisebb a kockázatturő képessége, nem kell más pénztárba átlépnie, ahol a pénztári befektetési politika zömmel állampapír-befektetést ír elő, hanem jelenlegi pénztárán belül is választhat olyan portfóliót, amely megfelel céljainak.

Erre a megoldást a választható portfóliók rendszere kínálja, azaz az önkéntes nyugdíjpénztár tagjai megválaszthatják, hogy milyen kockázatú befektetést szeretnének. Ehhez az önkéntes pénztár különböző stratégiai eszközöket tartalmazó portfóliókat állít fel, s ezek közül választhatnak a tagok. A pénztár szempontjából ennek az az előnye, hogy több különböző kockázatvállalású tagot tud vonzani, míg a tagok szempontjából növeli a választékot.

A választható portfóliós rendszer muködését egy konkrét pénztár adatain mutatjuk be. Az ÁB-Aegon önkéntes és magánnyugdíjpénztár együttmuködésével - a pénztár által rendelkezésünkre bocsátott adatok alapján - végigkísérjük a 2002-es évet egy választható portfóliós pénztárnál. (Az ÁB-Aegon nyugdíjpénztár volt az első a magyar pénztári piacon, amely 2000-től ezt a szolgáltatást önkéntes nyugdíjpénztári tagjai részére biztosította.)

Az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár tagjai négyféle portfólió közül választhatnak. Ezek kockázatossági sorrendben, a legkevésbé kockázatostól indulva, az A, B, C és D portfólió elnevezést kapták. A négy portfólió eszközösszetétele eltérő, az abban szereplő eszközök referenciaindex-súlyai különböznek. (A referenciaindexek - vagy benchmarkok - fejezik ki az adott befektetési csoport átlagos piaci teljesítményeit. Így például az, ha valamelyik portfóliót azzal jellemezzük, hogy annak referenciaindexe 100% MAX - azaz államkötvényindex -, ezzel két dolgot mondunk: egyrészt azt, hogy az adott portfólió csak kötvény típusú kockázatokat kíván választani, másrészt, hogy a befektetés eredményeként az államkötvények átlagos teljesítménye körüli - bár természetesen szándék szerint azért annál jobb - értéket várnak.) A táblázatból kiolvasható: a portfóliók jellegzetesen abban térnek el egymástól, hogy a kötvények (zömmel magyar állampapírok) részarányának terhére növekednek a magyar és nemzetközi részvények.

Hangsúlyozzuk, hogy az eltérő befektetési stratégiák elérő eredményekre vezetnek. Ezért a hozamszámok egyszeru öszszehasonlítása nem ad választ arra, hogy vajon az adott pénztár ténylegesen milyen teljesítményt ért el. Ennek jelentősége különösen nagy lehet akkor, ha az egyik pénztár választható portfóliókkal dolgozik, és ennek átlagszámát viszonyítjuk egy másik pénztáréhoz. Az elért eredmény (hozam) szempontjából nyilvánvalóan csak a különböző várakozásokra épülő egyes portfóliókat lehet összehasonlítani a hasonló befektetési politikát alkalmazó pénztárakkal.

Egy pénztár hozama ugyanis több dologtól függ. Elsősorban a pénztár által választott stratégiai eszközök összetételének teljesítményétől, másodsorban a pénztár vagyonkezelésre szakosodott szolgáltatóinak tevékenységétől (ez megnyilvánulhat a pénztár által biztosított stratégiától való eltérési lehetőségek kihasználásában, az egyes eszközcsoportokban elért piaci átlaghoz viszonyított teljesítményében és az általuk felszámított díj mértékében is). Természetesen továbbra is igaz, hogy a pénztárak hozamát csak hosszú távon (legalább öt-tíz éves periódusban) érdemes megítélni. (A hosszabb időtáv esetén azonban gondosan ügyelni kell arra, hogy csak egynemu adatokat hasonlítsunk össze. Az induláskori tört év eredményét természetesen nem szabad figyelembe venni, és ha módosultak menet közben a szabályok, akkor ezeket is korrigálni szükséges.) Rövidebb időszakban azonban például a nagyobb kockázatú eszközök ingadozása ijesztő képet mutathat - a 2002-es évben például a nemzetközi részvények átlagosan, forintban mintegy 35 százalékot vesztettek értékükből. De elég megfigyelni a magyar részvények negyedévenkénti teljesítményét - az első negyedévben 13 százalék, a másodikban -10 százalék, a harmadikban -2 százalék, a negyedikben majdnem 10 százalék.

Módosíthatja persze a képet a pénztár be- és kiáramló pénzeinek mértéke és ütemezése is. Jó időpontban nagyobb mértéku pénzbeáramlás növelheti a pénztár hozamát, és fordítva, nagyobb összeg egy csökkenő hozamú periódusban ronthat rajta - gondoljunk csak a rövid távú hozamingadozás fentebb említett példáira.

Visszalépés az előző oldalra