szeptember 11.
(Forrás: Korridor - Privátbankár)
Közel
1 billió a leendő nyugdíjasok vagyona
A nyugdíjpénztárakban tavaly 900 milliárd
forint halmozódott fel a 3,4 millió tag számláján, a részvényarány
10 százalék alatti.
Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak befektetéseinek értéke az első
félév végén 900 milliárd forint volt, ami 35 százalékos növekedést
jelent az egy évvel korábbihoz képest - mondta Veres János, a Pénzügyminisztérium
politikai államtitkára A magyar nyugdíjpénztárak és a tőkepiac című
konferencián csütörtökön Budapesten. Mint mondta, a nyugdíjpénztárak
a felhalmozás időszakában vannak, mivel egyelőre a kifizetni való
kevés, ugyanakkor az elmúlt két év 23 százalékpontos reálbér-növekedése
segítette a pénztárak gyarapodását.
A jövő évi adóváltozások kapcsán a magánnyugdípénztárakat érintő
változásokról az államtitkár nem kívánt nyilatkozni, mivel a szakmai
egyeztetések még folynak és csak a jövő heti kormányülésen fogadják
el a végleges tervezetet.
A politikai államtitkár elmondta: jelenleg a Magyarországon működő
18 magánnyugdíjpénztárnak 2,2 millió tagja van, az önkéntes pénztárakba
pedig 1,2 millió ember lépett be. A magánnyugdíjpénztárak vagyona
az idén az első félév végére 480 milliárd forintot tett ki, ami
a bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékát teszi ki.
Az államtitkár elmondta: a
nyugdíjpénztárakban felgyülemlett vagyont nem szabad lebecsülni,
főleg annak tükrében, hogy növekedési üteme magasabb a háztartások
bruttó pénzügyi vagyonának emelkedésénél. Veres János kitért arra,
hogy a pénztárak befektetéseik 70 százalékát állampapírban tartják.
Ez összességében a magyar állampapír-állomány 8 százalékát jelenti,
amivel meghatározó szereplői a piacnak. A politikai államtitkár
közölte: a nyugdíjpénztárak részvényekbe fektetett vagyona 10 százalék
alatt van.
Visszalépés
az előző oldalra
|