szeptember 8.
(Forrás: MTI)
Medgyessy
Péter a 2004-es prioritásokról
Az
életszínvonal megőrzését, a nehéz körülmények között élők helyzetének
javítását, valamint az "építést, építkezést" jelölte meg
a 2004-es büdzsé prioritásaként Medgyessy Péter miniszterelnök az
Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, hétfőn, napirend előtti
felszólalásában.
Az eddig elért életszínvonal megőrzése
érdekében "a borítékba kerülő bérek lépést tartanak az árakkal,
a juttatások reálértékét pedig megőrizzük" - jelentette ki
a kormányfő a parlament üléstermében, ahol jelen volt Mádl Ferenc
köztársasági elnök is.
"Ennél többre ma nem
vállalkozhatunk, de ez nem kevés" - fűzte hozzá, hangsúlyozva:
"törekszünk arra, hogy ez mindenkire igaz legyen", de
családonként lehetnek eltérések.
A legnehezebb körülmények között
élő helyzetének "szerény javítását" szolgáló intézkedések
közül kiemelte a miniszterelnök a rászorulók ingyenes óvodai étkeztetését,
a jövőre induló bérlakásprogramot, a kismamák és az 50 éven felüliek
munkába való visszatérésének segítését, valamint az 53. és 54. heti
nyugdíjat.
Hozzátette: jövőre a "valós
nyugdíjas fogyasztás alapján" számítják ki a nyugdíjak emelésének
mértékét.
Medgyessy Péter elmondta: jövőre
143 kilométer autópálya és autóút építése lesz folyamatban, további
280 kilométer megépítésére pedig közbeszerzési eljárást ír ki a
Nemzeti Autópálya Rt. Emellett Budapesten megkezdődik a 4-es metró,
a szennyvíztisztító beruházása, valamint folytatják a M0-ás körgyűrű
építését.
Fontosnak nevezte a kormányfő az
aszálykár sújtotta térségekben az öntözőrendszerek fokozatos kiépítését
a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével. Mint mondta, gondoskodni
kell arról, hogy az európai uniós támogatások ne vesszenek el, elegendő
forrást kell biztosítani a kutatás-fejlesztéshez, az innovációhoz.
Medgyessy Péter leszögezte: a költségvetés
hiánya jövőre nem lehet több 3,8 százaléknál. Közölte, a büdzsé
jövő évi mozgásterét befolyásolják a már korábban vállalt intézkedések
terhei, valamint a világgazdaság nehézségei.
"Európában pangás van",
nulla a növekedés az EU-tagállamokban, pedig "kereskedelmünk
80 százaléka velük folyik" - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Hozzátette: 2005-ig nem lehet számítani nemzetközi fellendülésre.
Medgyessy Péter szerint mindezek
ellenére Magyarország "jól állta a sarat", a növekedés
üteme lassul, de van fejlődés, ugyanakkor "mi egyedül nem tudunk
konjunktúrát előidézni".
"Tavaly és az idén nagy
feladatokra vállalkoztunk, hiszen történelmi sebeket kezdtünk begyógyítani.
Régi társadalmi igazságtalanságokat és az előző kormány szociális
érzéketlensége okozta igazságtalanságokat" - mondta a kormányfő.
Hozzátette: "ez a mi bűnünk
az ellenzék szemében". Véleménye szerint az ország többsége
az intézkedéseket - például az 50 százalékos közalkalmazotti béremelést,
a minimálbér adómentessé tételét, az özvegyi nyugdíjak még idei
25 százalékos emelését - közös sikerként éli meg.
"Ez egy igazi baloldali
program, amelynek a megvalósítására vállalkoztunk a nagyobb társadalmi
igazságosság érdekében" - hangoztatta Medgyessy Péter.
Elmondta, ezek az intézkedések
egy évre vetítve 845 milliárd forintot tesznek ki; szerinte nincs
olyan ember, aki ne értett volna egyet ezeknek a lépéseknek a szükségességével,
ugyanakkor minden "komoly ember tudta, ennek következménye
lesz".
Két év alatt 25 százalékkal nőtt
a reálkereset és a reáljövedelem, "ez már a lakosságé",
van tehát mit megőrizni - hangsúlyozta.
A miniszterelnök elmondta: ősszel
nehéz, kemény vitákra számít az Országgyűlésben. Medgyessy Péter
azt kérte az ellenzéktől, hogy "sportszerű vitákat" folytassanak
az őszi ülésszakon.
"Térjünk vissza arra,
amiért megválasztottak bennünket. A nyáron a politika bizony nem
az emberekről szólt, hanem a politikusok egymáshoz való viszonyáról"
- mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: ez nem érdekli a polgárokat,
de az igen, "ha a hétköznapjaikról, jövőjükről beszélünk, s
abban versenyzünk, hogy ki tud több jót tenni érdekükben".
A miniszterelnök szerint ha a vitákat
konstruktivitás, felelősségtudat irányítja, ha az emberek javáról,
a "jó megoldásokról szólnak, a realitások tiszteletben tartása
mellett", "mindez rendben van". "A személyeskedés,
egymás lejáratása, bemocskolása, a megalapozatlan vádaskodás, a
felelőtlen követelések viszont lejáratják a politikát, rontják annak
hitelét", nem az emberek javát szolgálják.
Medgyessy Péter arra kérte a képviselőket,
hogy szóljon a politikai vita a polgárokról, a kisemberekről, a
rászorultakról, a teljesíteni akarókról. "Ez egy nemes verseny,
amire a koalíció készen áll" - jelentette ki a miniszterelnök.
ÁDER JÁNOS A KORMÁNYZATI ÍGÉRETEKRŐL
Áder János hétfőn a parlamentben
kijelentette: az emberek kíváncsiak arra, hogy az ígéretekkel szemben
miért nő a munkanélküliség, miért csökken a gazdasági növekedés,
miért áramlik ki több tőke az országból, mint amennyi beáramlik.
"A jóléti rendszerváltás
ígéretével szemben miért vesznek el az emberektől jövőre 550 milliárd
forintot?" - tette fel a kérdést a kormánynak címezve a Fidesz
frakcióvezetője, aki a miniszterelnök felszólalására reagálva megjegyezte,
nem érinti, hogy "miért ünnepli magát a kormány".
Áder János tudakolta: miért mondják
a szocialisták, hogy nem érintettek "az évszázad brókerbotrányában",
miközben két szocialista polgármester és a párt pénztárnoka is elismerte
kapcsolatát az ügy egyik gyanúsítottjával, Kulcsár Attilával, illetve
a Britton Kft.-vel.
Egyre több szocialista szavazó
mondja, hogy "ezekre többet nem szavaz" - fogalmazott
az ellenzéki politikus.
Visszalépés
az előző oldalra
|