A leghatékonyabb, legsikeresebb szervezetek
egyike. Egyhangú szavazással ismét Mayer Rezsőt
választotta meg elnökének a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetsége
tisztújító közgyűlésén. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő
megyei érdekszövetséghez 54 alapszervezet tartozik, amelyek több
mint 15 ezer nyugdíjast képviselnek.
A szekszárdi polgármesteri hivatal tanácskozótermében tartott tisztújító
küldöttgyűlésen Mayer Rezső, a megyei érdekszövetség elnöke az elmúlt
tíz év munkájáról adott rövid áttekintést. Mint elmondta, a megyei
érdekszövetség 17 helyi szervezet részvételével alakult, 1993-ban
jegyezték be hivatalosan és ettől az évtől tagja az országos szövetségnek.
Már a kezdetektől sikeresen építettek ki kapcsolatokat más megyék
érdekszövetségeivel, példaértékűnek mondható regionális együttműködésük,
gyakran szerveznek közös rendezvényeket Somogy és Baranya megye
nyugdíjasaival. A helyi alapszervezetek szilárd alapkövei a megyei
szövetségnek, legtöbbjük kiválóan működik együtt a helyi önkormányzatokkal.
A megyei érdekszövetség a jövőben is igyekszik minél magasabb szinten
ellátni feladatát, szervezi a nyugdíjasok kedvezményes üdülését,
országjáró programjaikat, a regionális rendezvényeiket, fórumokat
és tájékoztatókat, illetve tovább építi és erősíti a megyei szervezetet
minél több új tag bevonásával. A küldöttek az elnök, a gazdasági
felelős, valamint az ellenőrző bizottság beszámolóját egyhangúlag
elfogadták.
A közgyűlésen részt vett Üszögi Bleyer Jenő, az országos
nyugdíjas szövetség örökös tiszteletbeli elnöke is, aki méltatta
a megyei szervezet tevékenységét. Mint elhangzott, a Tolna megyei
a leghatékonyabb érdekszövetségek közé tartozik, összetartó és sikeres
szervezet, amelyben nem kis szerepe van az elnöknek, Mayer Rezsőnek.
Hasonlóan nyilatkozott és a további munkához sok sikert kívánt a
megyei szervezetnek Petrovics Béla, a Baranya megyei szövetség és
Kovács Lajos a Somogy megyei szövetség képviseletében.
A gyűlés második részében a küldöttek megválasztották az új vezetőséget.
A Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetségének elnöke ismét
Mayer Rezső lett, elnökhelyettes dr. Horváth Marcell. Vezetőségi
tagok: Botos Jánosné, Kósz Istvánné, Széles Mártonné, Bartos
László, Korsós Dezső, dr. Kutas Sándor, Málinger József és Péterfalvi
Géza. Az ellenőrző bizottság: Embersits László elnök,
Aradi János és Jerkovics János tagok
Vissza az előző
szintre
|