Vasutas Nyugdíjas Klubok találkozója
Nagy érdeklődés mellett sikeresen zajlott le a Vasutas
Nyugdíjas Klubok találkozója Dunakeszin 2003. május 20-án.
Az ünnepélyes megnyitó kezdetére zsúfolásig megtelt
a József Attila Művelődési Központ nagyterme. Az egybegyűlteket
Kecskeméthy László Dunakeszi Város polgármestere és Palásti Béla
a ház igazgatója üdvözölte. Az ünnepélyes köszöntőt zászlóbehozatal
követte, majd a meghívott díszvendégek és a különböző vasutas klubok
képviselői felkötötték szalagjaikat a vasutasok zászlajára.
Az ünnepi beszédek sorát Horváth László, a Vasutas
Nyugdíjas Szövetség elnökének köszöntője nyitotta meg. Horváth beszédében
ismertette a most induló „Nagyszülők az unokákért, unokák a nagyszülőkért”
program céljait, menetrendjét és kitért a Szövetség előtt álló feladatokra
is. Szabó Judit Ágnes az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium
főosztályvezetője a generációk közötti problémák, feszültségek oldási
lehetőségeiről beszélt, Papné Istenes Márta, a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériumának vezető főtanácsosa pedig elismerően szólt
a nyugdíjas vasutasok új programjának erényeiről, hangsúlyozta a
program fontosságát.
A beszédeket követő zenés-táncos műsorban nyugdíjasok
és unokáik közösen szerepeltek, ezzel is bizonyítva, hogy lehetséges,
fontos és eredményes lehet a generációk közötti együttműködés. A
műsorban a Nyugdíjas Kiránduló Klub ének- és tánckarán kívül felléptek
a helyi MÁV óvoda óvodásai, a Bárdos Lajos Általános Iskola és a
Radnóti Miklós Gimnázium tanulói.
Az ebédet követően a résztvevők városnéző sétán
vettek részt és megtekintették a helytörténeti kiállítást. Ugyancsak
délután került sor az esemény alkalmából kiírt „Az én nagyikám”,
„Családom” és „Kicsi unokám” pályázatokra beérkezett pályaművek
értékelésére és az eredmények kihirdetésére. A rendezvényt a kerek
születésnaposok (75, 80, 85 és 90 évesek) köszöntése, tombola és
tánc zárta.
Tekintse meg galériánkat!
vissza az előző
szintre |