2003. július 8-án a Magyar Vasúttörténeti
Park körcsarnokában gyűlt össze — az ország minden részéből érkezett
— több száz vasutas nyugdíjas, hogy méltóképpen ünnepeljék meg
az 53. Vasutasnapot. A MÁV Rt. Vezérigazgatóság, a VSZ Országos
Nyugdíjas Szervezete és a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége
közös rendezésű ünnepségén beszédet mondott Benczédi Mihályné,
a MÁV Rt. pénzügyi vezérigazgató helyettese, Pallos György a VSZ
ONYSZ elnöke és Horváth László, a VNYKOSZ elnöke.
Benczédi Mihályné beszédében köszöntötte
a harmincöt, negyven, negyvenöt évet a MÁV szolgálatában töltött
vasutas nyugdíjasokat. Méltatta a azt a speciális szakismeretet,
amelyet a társadalom mindig elismert. Kitért arra, hogy a vasutasnap
hagyományai a második világháborút megelőző időszakra nyúlnak vissza,
amikor a vasutasok az ünnepnapokon a gyermekintézményeknek adakoztak.
Amint azt a vezérigazgató-helyettes asszony elmondta a vasutas nyugdíjasokat
a vasúttársaság nagyköveteinek tekinti, akik hozzájárulnak a vasút
népszerűsítéséhez. Ezt követően a MÁV Rt. aktuális szervezeti változásairól
szólva, kiemelte az Európai Unió elvárásainak való megfelelés és
a versenyképesség megteremtésének fontosságát. Mint mondta, a pályaváltás
csak a vasutasok bevonásával történhet.
Pallos György az utasok életéért, a feladott áruért érzett felelősség
és hivatástudat több évtizedes hagyományainak fontosságát hangsúlyozta
ünnepi beszéde elején. Mint elmondta a vasutasok szolgálati helyhez
ragaszkodása is kiemelkedő, amit a mai nap is bizonyít. Pallos György
utalt arra a jóléti és szociális rendszerre, amelynek megalkotásában
a nyugdíjasok pénzzel és munkával is részt vállaltak, ezért olyan
erős a kötődésük az üdülők és egészségügyi intézményekhez. Éppen
ezért érdekvédelmi szervezetként igénylik és jogot formálnak arra,
hogy bevonják őket a döntésekbe. Amint azt Pallos György kihangsúlyozta,
olyan vasúti reformban érdekelt, amely elősegíti a magasabb szintű
vasúti szolgáltatások megteremtését, az ökológiai, energiatakarékos
közlekedéspolitika részeként kellően rugalmas a fuvarpiacon és személyszállításban
való részesedésének növelésében. A kormánytól, mint tulajdonostól
pedig elvárják, hogy az konkrétan határozza meg a nyugdíjasok megbecsülésének
formáit.
Horváth László a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége májusi
kongresszusán újonnan megválasztott vezetőség nevében tájékoztatta
a megjelenteket a szervezet tevékenységéről, a klubokban folyó kulturális
és egyéb szabadidős tevékenységről. Részletesen ismertette az egymástól
eltávolodó generációk közötti problémák és feszültségek oldását
és a nemzedékek közötti kapcsolatok ápolását célzó, május 20-án
indított „Nagyszülők az Unokákért, Unokák a Nagyszülőkért” program
eddigi és tervezett eseményeit. Bejelentette, hogy a szövetség társadalmi
szerződést kötött a Társadalmi Konföderációval és céljai között
szerepel egy Közép-Kelet-Európai Vasutas Nyugdíjas Klubszövetség
létrehozása. Horváth László beszédében elmondta, hogy a Vasutas
Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége az Egészségügyi, Szociális
és Családügyi Minisztériumtól 3 millió forintos keretet kapott üdülési
csekkre és további 2,4 millió forintos keretet csoportos, szociális
jellegű gyógyüdültetésre A szervezet az Idősügyi Tanács tagjaként
lehetőséget kapott a Nemzeti Üdülési Alapítványtól 10 millió forintnyi
üdülési keretösszeg nyugdíjasok közötti szétosztására.
A beszédek elhangzása után kitüntetések átadására került sor.
A vasútüzem és a nyugdíjasok érdekében kifejtett példamutató, eredményes
munkája elismeréseként a MÁV Rt. vezérigazgatója „Vezérigazgatói
Dicséret” elismerésben részesítette: Bíró Lajos nyugdíjas képviseletvezetőt,
Vezérigazgatóság nyugdíjas szervezete; Bánszegi József nyugdíjas
képviseletvezetőt, Debrecen nyugdíjas szervezet; Ferenc Sándor elnököt,
Balassagyarmat nyugdíjas szervezet; Lipkovics Ernő elnököt, Sátoraljaújhely
nyugdíjas szervezet; Udvardy Lászlóné elnököt, Veszprém nyugdíjas
szervezet; Udvari Sándor elnököt, Békéscsaba nyugdíjas szervezet;
Viola István elnököt, Pécs nyugdíjas szervezet; Horváth László elnököt,
Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége; Csatáry J. Gyuláné
központi szervezőt, Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége;
Sívók Gyuláné klubvezetőt, Cegléd nyugdíjas klub.
A vasutas nyugdíjasok érdekében végzett áldozatos, példamutató munkája
elismeréseként a Vasutasok Szakszervezete: „Vasutasok Szakszervezete
Oklevél” kitüntetésben részesítette: Őry Sándor főbizalmit, Szombathely
nyugdíjas szervezet; Dr. Nóbik István alelnököt, Szentes nyugdíjas
szervezet; Vass Károly elnököt, Bp. Északi Járműjavító nyugdíjas
szervezet; Szelik Mihály elnököt, Cegléd nyugdíjas szervezet; Tóth
Miklósné elnököt, Salgótarján nyugdíjas szervezet; Homolya Istvánné
gazdasági felelőst, Miskolc nyugdíjas szervezet; Csonka István főbizalmit,
Záhony nyugdíjas szervezet; Óvári Józsefné gazdasági felelőst, Dunaújváros;
Martiny Józsefné gazdasági felelőst, Debrecen nyugdíjas szervezet;
Sebestyén József elnököt, ONYSZ Budapest; Varga Ferenc nyugdíjas
kultúrmunkást, Bp. Nyugati nyugdíjas szervezet.
A Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége „Országos Klubszövetségi
Oklevél” elismerésben részesítette: Pap Zoltán főmunkatársat, MÁV
Rt. Vezérigazgatóság; Bánsági Ferenc klubvezetőt, Központi Klub;
Marosi Miklósné klubvezetőt, MÁV Rt. Vezérigazgatóság klubja; Varga
Andrásné klubvezető-helyettest, Békéscsaba Nosztalgia Nyugdíjas
Klub; Herczku Andrásné klubvezetőt, Tornyospálca Egyetértés Nyugdíjas
Klub; Szkibák Istvánné klubvezetőt, Záhony Életet az Éveknek Nyugdíjas
Klub; Márton László klubvezetőt, Miskolc Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas
Klub; Borsi Sándorné klubvezetőt, Székesfehérvár Vasutas Nyugdíjas
Klub; Tóth Istvánné klubvezetőt, Szolnok II. Rákóczi Ferenc Vasutas
Nyugdíjas Klub; Schermanné Kósa Erzsébet klubvezetőt, Karcag Vasutas
Nyugdíjas Klub.
Az ünnepség befejezéseként a Vasutas Nyugdíjas Klubok szolnoki országos
vetélkedőjén helyezést elért művészeti csoportok adtak színvonalas
műsort a megjelenteknek.
K.SZ. - Magyar Vasutas
Tekintse meg a rendezvényen készült képeinket!
vissza az előző szintre
|