Kilenc ország képviselői vettek részt több sportágban április 22-27-ig az Európai Szenior Sportjátékok elnevezésű versenyen. A belgiumi Ghentben megrendezett sportrandevún a győri triatlonos Gasztonyi Ferenc a hetven év feletti kategóriában 100 méteres gyorsúszásban bronzérmet szerzett, s ugyancsak ő lépett fel ezüstérmesként kétszer is a dobogóra: 100 méteres mellúszásban és 6 kilométeres futásban végzett az előkelő második helyen. Az európai megmérettetés utáni sajtótájékoztatón a fiatalos sportember készséggel válaszolt a Kisalföldi Őszidő kérdéseire.

- Honnan indultak a sportos sikerek? Hol voltak a gyermekévek?

- Vág községben születtem, ahol tizenegy éves koromig éltem, majd a gimnáziumi évek után kerültem tizenhét évesen a győri szakmunkásképzőbe. Ezután következett a katonaság, s miután leszereltem, hamarosan a gépipari technikumba iratkoztam esti tagozatra, miközben a szakmában dolgoztam, mint irodagép- műszerész.

- Műszerész szeretett volna lenni? Ez volt a gyerekkori álma?

- Hát nem ez volt az elképzelés, de a háború kettétörte a vágyaimat. Negyvenötben meghalt az édesapám, öten vagyunk testvérek, szakmát kellett tanulni a megélhetésért. Noha tizenhat éves fejjel nincs még konkrét elképzelés, mégis inkább valamilyen szellemi pályára kacsintgattam. Lettem volna tanító vagy irodalommal, művészettel foglalkozó ember. De hát szóltak, hogy van ilyen lehetőség, hát mentem. Nem bántam meg, mert nagyon szerettem az irodagép szakmát, tizennégy évig dolgoztam asztalnál, később a tanulásokért cserébe csoport- és művezetőként dolgoztam, tanítottam a szakmunkásképzőben szakmai tárgyakat.

- Végül is az az álma, hogy tanítson, megvalósult. S ha jól tudom, a fia is pedagógusi pályára lépett, testnevelő tanár lett. Melyikük kezdte előbb a sportolást?

- Én kezdtem előbb, már javában úsztam, amikor levittem a fiamat kajakozni, de ugyanakkor az ő sikerei inspiráltak engem is. Versenyzett az ETO-ban, később a Honvédban, Építőkben is.

- Melyik sportágak a kedvencei?

- Én minden sportágat szeretek. De leginkább az úszást művelem, aztán a futást. Ezekben indultam a mostani európai versenyen is. Sajnos az úszás már így hetvenen felül nem túl jól megy, a hideg vizet nem nagyon szeretem. Régebben ez nem volt probléma, de négy-öt éve igen.

- Mégis két szép érmet szerzett ebben a sportágban. És a futásért is ezüst járt. Nem volt fárasztó ennyi idősen a hat kilométer?

- Nem. Bár erre a versenyre úgy kellett volna edzenem, mint korábban. Tíz kilométert fut az ember egy héten háromszor, akkor az jó alap. De hiába futottam télen, február végén meghúzódtam, és akkor abbahagytam. Tehát nem a legegészségesebben álltam a rajtvonalhoz, és egy cél lebegett előttem, hogy le tudjam futni a távot. Az aranyérmest úgysem előzhettem volna meg, hiszen ő még ma is részt vesz évente két maratoni futáson. Én futás közben gyakran gondolok rá, hogy nem a távolság öl, hanem az iram. Azt szoktam mondani, én úgy érzem magam hat-hét kilométer kocogás után, mint más ember, ha megiszik két fröccsöt. No nem szédülök olyankor, hanem nagyon jól érzem magam. No és a sportoláson kívül nagyon szeretek kertészkedni is. És ma már ott tartok, hogy nehezen tudom összeegyeztetni a sportot és a hobbimat, bár ma reggel is ötkor már úsztam.

- Az Ön teljesítménye, s mondhatni egész élete az akarat és a kitartás szép példája. Mit tanácsol a hatvan év fölöttieknek?

- Azt, hogy akármit, csak mozogjanak. Annyit, amennyit az alkatuk, módjuk, egészségi állapotuk megenged.

- Köszönöm a beszélgetést!

Hámor Vilmos
Nyugdíjasok Lapja

vissza az előző szintre